Újkenéz
Nyíregyházától mintegy 60 km távolságra, a Tisza mentén található település. A 4-es főútról Kisvárdánál leágazó alsórendű utakon érhető el, a települést átszeli a Záhony–Vásárosnamény vasútvonal.


Történelem

A település nevében az új előtag azt jelzi, hogy a Tisza áradásaitól gyakran elpusztított falu a folyó partomlása miatt a XIX. században új helyre költözött. A régi falu XVI. századtól használt neve Cserepeskenéz volt. A Kenéz név a szláv eredetű „kenéz” tisztség-, illetve méltóságnévből való. A cserepes előtagot a cserépégető lakosok, vagy a falu templomának cserépteteje miatt tették hozzá. A község nagyobb részét a XIX. század első felében jelentéktelen vagyonú kis- és középnemesek lakták. 1850-ben 398 lakosa volt, zömük egytelkes nemes. Cserepeskenézt az 1850-es évek árvizei szinte teljesen elpusztították, a régi falu meg is szűnt. Az áttelepítés után 1898-ban kezdték a települést Újkenéznek nevezni. A századforduló idején 82 házban 456 lakos élt a településen. Mezőladány társközsége volt 1990-ig.

Építészeti-kulturális emlékek

A településen műemlék nem található, hiszen a Tisza áradásai a régi faluval együtt az eredetileg Szent Erzsébetről elnevezett református templomot is elmosták. Református temploma, mely jelenleg is áll, 1898-ban épült. Egyháztörténetéről korán, már az 1332-35. évi pápai tizedjegyzékben találunk adatokat, Miklós nevű papját említik. 1393-ban Kenézi Szaniszló és Anarcsi László fiai kettéosztották a falut, de a Szent Erzsébetről elnevezett egyház közös tulajdonban maradt.
A XX. század elején a falun kívül egy nagyobb épület alapjai voltak láthatók, ezt a helyet Tündérvárnak nevezték – a szájhagyomány szerint valamikor vár állt itt. 1895-ben határában ásatások folytak, melyek során számos bronzkori tárgyat találtak.

Szociológiai jellemzők, infrastruktúra, gazdaság

A település lélekszáma 1103 fő. A születések száma valamivel több, mint az elhalálozásoké. A község humán infrastrukturális ellátottságát a napközi otthonos óvoda, általános iskola, háziorvosi rendelő, védőnői szolgálat, gyógyszertár, faluház és sportpálya teszi teljessé. A településen található faluház bemutatóknak, kulturális rendezvényeknek valamint báloknak ad otthont.
 
Újkenéz Község Önkormányzata elérhetőségek:

Cím:     4635 Újkenéz Petőfi u. 56.
Telefon:    45/707-065
E-mail:    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web:    www.ujkenez.hu

 

LEADER

 

Felső-Szabolcsi Videékfejlesztési Közhasznú Egyesület

 

Széchenyi 2020