Megjelent a 2009. évi falunapok és vidéki rendezvények támogatására kiírt pályázat! A benyújtási határidő 2009. március 10. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (továbbiakban:
FVM), mint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító
Hatósága (továbbiakban: Támogató) pályázatot hirdet az Új Magyarország
Vidékfejlesztési Program (továbbiakban: ÚMVP) hatálya alá tartozó
települések önkormányzatai, az önkormányzat intézményei, e
településeken rendezvényt tervező non-profit szervezetek, illetve
magánszemélyek számára helyi rendezvények szervezésére, helyi
közösségformáló kezdeményezések, rendezvények támogatására.
A pályázat célja
Összhangban az ÚMVP céljaival és intézkedéseivel, ösztönözze:
-
a települések kulturális értékeinek, hagyományainak és örökségének bemutatását;
- identitásuk, a kistérségi vagy térségi együttműködés, a közösségi élmény és összetartozás erősítését;
- korábbiakban megvalósított rendezvények sorába illeszkedő vagy új, helyi és kistérségi rendezvények megvalósulását;
- a helyi életminőség javítását, a turizmus fellendítését, valamint
- az ÚMVP széles körű és hiteles, a helyi sajátosságokhoz is illeszkedő bemutatását, megismertetését.
A pályázat tárgya
Pályázni lehet minden, az adott települési önkormányzat,
önkormányzati intézmény, non-profit szervezet, magánszemély, települési
összefogás által önállóan, illetve több település együttműködésében
megvalósítandó hagyományőrző vagy hagyományteremtő, kulturális, zenei,
népzenei művészeti, szakmai és szórakoztató rendezvénnyel (pl.
fesztiválok, művészeti, gasztronómiai, kulturális napok, falunapok,
szemináriumok, stb.).
A rendezvények időtartama nincs megkötve, pályázni lehet akár egy,
akár többnapos eseménysorozattal. Támogatás csak egy napra, így
többnapos rendezvény esetében csak az egyik (a pályázó által
kiválasztott) napra nyerhető, azonban a Támogató - egyes kivételes
esetekben - a rendezvény fontosságára, a programmal kapcsolatban
megnyilvánuló nagy érdeklődésre való tekintettel, külön elbírálás
alapján, az esemény több napjára is nyújthat támogatást.
A pályázat időbeli hatálya
Jelen kiírás keretében pályázni csak olyan rendezvénnyel lehet, amely 2009. május 15. és 2009. december 31. között valósul meg.
A pályázók köre
A pályázaton részt vehetnek önkormányzatok (települési és kisebbségi
önkormányzat / önkormányzati társulás, azonos térségben lévő
települések alkalmi társulása, stb.), önkormányzatok intézményei, non
profit szervezetek [1], utóbbiak alkalmi társulása, továbbá
magánszemélyek, amelyek vagy akik az ÚMVP akcióterületén [2] fekvő
településen fentebb részletezett jellegű rendezvényt terveznek
megvalósítani.
A pályázat kötelező tartalmi elemei
Pályázni olyan rendezvényötletekkel lehet, amelyek összhangban
vannak az ÚMVP-ben lefektetett prioritásokkal és illeszkednek a program
intézkedéscsoportjaihoz, különös tekintettel a III. és IV. tengelyekre,
illetve az abban foglalt intézkedésekre.
A pályázati dokumentációnak (lásd pályázati formanyomtatványok) a következőket kell tartalmaznia: - a rendezvényt megvalósító szervezet (szervezetek) és/vagy magánszemély rövid bemutatása;
- a rendezvény színhelyéül szolgáló település hagyományainak és az utóbbi öt év közösségi programjainak rövid bemutatása;
- a rendezvény tervezett időpontja és időtartama (az október 15. után
tervezett szabadtéri rendezvények esetén, "B" helyszínként, egy, a
rendezvény hasonló színvonalú és minőségű megtartására alkalmas beltéri
rendezvényhelyszín bemutatása);
- a rendezvény koncepciója;
- a rendezvény (több napos rendezvény esetén a pályázott napi) programjának részletes leírása;
- a várható résztvevői kör, létszám;
- a rendezvény tervezett költségvetése;
- a rendezvény tervezett, előzetes és eredménykommunikációja;
- a rendezvény helyszínén az ÚMVP standjának elhelyezése, az ott
lebonyolítandó, az ÚMVP-hez kapcsolódó tájékoztató program részletes
ismertetése;
- pályázói nyilatkozat a pályázati feltételek elfogadásáról.
A pályázatnál előnyt jelent - A több település
(pl. kistérségek, társulások) illetve több, a rendezvény helyszínéül
szolgáló településen működő, szervezet és magánszemély összefogásával
megvalósítandó rendezvény.
- A térség, a település hagyományaihoz illeszkedő, azt bemutatni
kívánó, hagyományos vagy hagyományt teremtő fesztiválok megrendezése.
- A LEADER Helyi Akciócsoport stratégiájához, a régió turisztikai
terveihez illeszkedő, a település minél több korosztályát megszólító, a
település különleges értékeit bemutatni kívánó, sokszínű (hagyományok,
művészet, gasztronómia, sport, stb.) program lebonyolításának terve.
- A rendezvény programjában a helyi, valamint a térségben élő és dolgozó előadók, alkotók, csoportok szerepeltetése.
- A rendezvény illeszkedése más, hasonló eseményekhez és/vagy évente ismétlődő (ismert) eseménysorozathoz.
A Támogató a pályázatokkal kapcsolatban a hiánypótlás lehetőségét kizárja!
Kommunikációs és egyéb kötelezettségek [4]
A rendezvényeken minden esetben - a rendezvény helyszínének kiemelt
pontján - biztosítani kell az ÚMVP információs standjának elhelyezését.
A rendezvény meghirdetésénél és utókommunikációjánál minden esetben
fel kell tüntetni, hogy az ÚMVP támogatásával valósul(t) meg. A
támogató által meghatározott formában kötelező megjeleníteni a nyertes
pályázó rendelkezésére bocsátott arculati elemeket (ÚMVP logó, EU logó
és a következő mondat: Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a
vidéki területekbe beruházó Európa, stb.)
A Támogató a pályázó által összeállított rendezvény-koncepció
(program) tekintetében a a résztvevők tartalmas időtöltésének
biztosítását várja el.
A rendezvényen (annak jellegétől függően) biztosítani kell a
vendéglátás (gasztronómia) alapvető feltételeit is. A pályázónak
törekednie kell arra, hogy ennek körében a tájspecifikus, illetve
hagyományos vidéki formák és kínálat is megjelenjen.
Az elnyerhető támogatás formája és mértéke
A pályázat keretében (a pályázati felhívás 1. és 2. sz. melléklete) alapján:
- a rendezvény lebonyolításához szükséges technikai eszközök és programelemek igénybevétele, valamint
- a Támogató egyedi döntése alapján a rendezők által tervezett
produkciók, maximum 200.000 forint + ÁFA összeghatárig terjedő,
utófinanszírozásban folyósított költségviselése nyerhetőek el.
Egy pályázó több technikai eszközt és többféle programelemet is
megjelölhet támogatási igényként, azonban egy-egy pályázó legfeljebb
összesen 1500 pont értékű technikai eszközt, programelemet, illetve
ezek kombinációját nyerheti. Az elnyerhető pályázati forrás a tervezett
rendezvény összköltségének 100 százalékáig terjedhet.
A fentebb megfogalmazott támogatói feltételek teljesítésének,
továbbá az ÚMVP kommunikációjának egységességével kapcsolatos támogatói
elvárásokat a jelen pályázati felhívás 1. és 2. számú mellékletei
tartalmazzák. A Támogató által összeállított, illetve az általa
biztosított technikai eszközök és programelemek közül - amelyek
kötelező és szabadon választható elemeket is tartalmaznak - a pályázó
köteles a megjelölt tételek igénybevételére (minimum 556 pont). (Lásd:
kitöltési útmutató)
A pályázó a fennmaradó pontok (maximum 944 pont) terhére jogosult
egyrészt a megjelölt tételek tekintetében többletmennyiség
megjelölésére, vagy a listán szereplő bármely más tétel megjelölésére
és igénybe vételére.
A rendezvényekhez elnyert technikai eszközök biztosításáról, a
produkciós költségek pályázatban megjelölt céloknak megfelelő
felhasználásáról, valamint az ÚMVP arculat helyes megjelenítéséről, a
Támogató által kiírt közbeszerzési eljáráson nyertes MERLIN
Communications Magyarország Kft. (továbbiakban: Szolgáltató)
gondoskodik. A nyerteseknek írásbeli nyilatkozatban vállalniuk kell a
Támogatóval és a a Szolgáltatóval való szoros szakmai együttműködést. A
technikai eszközöket, programelemeket és a produkciós költségek
kiegyenlítését a minisztérium a Szolgáltató útján biztosítja.
A pályázaton elnyert technikai eszköz nem megy át a pályázó
tulajdonába, azt kizárólag a rendezvény lebonyolítására használhatja,
ezt követően köteles az átvételkori állapotnak megfelelően a támogató
részére visszaszolgáltatni, ellenkező esetben kártérítési kötelezettség
terheli! Pályázati dokumentáció letöltése
|